Elérkeztünk ehhez a pillanathoz is.
Holnap hazamegyek és bármennyire is szeretném ezt a pillanatot halogatni, az Erasmusom hamarosan véget ér.
Ez a hét kb úgy telt el, hogy szinte napi rendszerességgel ütött meg a gondolat, hogy:
"Wow, valószínűleg most csinálom ezt itt utoljára!"
Mikor megérkeztem Münchenbe 10 hónappal ezelőtt még csak nem is sejtettem, hogy ilyen hamar eltelik ez a két szemeszter szinte anélkül, hogy észrevenném. És mégis.

Ha visszagondolok, persze eszembe jut az a rengeteg élmény amit átéltem, az a temérdek lélegzetelállító hely ahol jártam, viszont annak ellenére, hogy minden bizonnyal ez volt életem eddigi legnagyobb élménye, mindig ott motoszkál az ember fejében a gondolat, hogy mi az amit még szeretett volna átélni vagy ahová el szeretett volna még menni, de sajnos nem maradt már rá idő.
Mert mindig lesz ilyen...
De pont ez teszi az Erasmust ilyen felejthetetlen élménnyé. Hogy tudod, hogy nem leszel örökre itt, ezért megpróbálsz annyi élményt belezsúfolni a napjaidba, amennyire energiádból csak futja. Néha még többet is.
A kérdés...
Nem-e lehet a mindennapi életet ehhez egy kicsit közelebb hozni?
Mert a koncepció lényegében ugyanaz... 

Erre a hétvégére kivételesen nem volt semmilyen tervem, hogy merre menjek nézelődni. ennek ellenére nincs az az isten, hogy itthon maradjak, tehát azért csak elkezdtem keresgélni lehetséges célpontok után. A TUMi Ulmba szervezett kirándulást amiről igazság szerint nem sokat hallottam. Egészen konkrétan semmit, úgyhogy elkönyveltem B tervnek ha nem találok addig jobbat. Szerencsére viszont találtam és még milyet :D

A kanadai csaj, akivel az októberfeszten ismerkedtünk meg éppen egy túrát szervezett egy Königssee nevű helyre. Az az a hely ahova nem kell sokáig keresni az útitársakat. Egyetlen képet látsz a helyről és már kézzel lábbal mennél, hogy élőben is élvezhesd a fantasztikus tájat. Röviden úgy tudnám jellemezni a helyet, hogy:
HOOOOLLLYY SHIT!

A szervezésre nem lehetett panasz. A csaj mindent megszervezett részletesen. Csak egyetlen egy dologgal nem számolt...
Hogy a baráti párfős túrára kicsit többen jönnek el mint várta...Nagyjából 40en :D
Úgyhogy az elején volt egy kis kavarodás és lekéstük az első vonatot, de ez semmit se vont le a kis daytripünk minőségéből. Jó társaságban meg amúgy is gyorsan telik az idő :D

Mikor megérkeztünk több túraútvonal közül is lehetett választani. Mi két litvánnal egy kínai lánnyal és egy másik magyar sráccal (Végre ismerek valakit rajtam kívül itt aki beszél magyarul :D ) a közepes nehézségűt választottuk. Viszont a litvánok egyik ismerőse kocsival jött így lemaradtunk a többiektől, hogy megvárjuk.
Aztán elkezdtük a túrát  egy kis kitérővel, ugyanis az első lehetséges alkalommal rossz irányba fordultunk és lényegében nyílegyenesen tartottunk a hegycsúcs felé. Vizes sziklák sár és dzsindzsás közepette nagyjából 50 fokos leejtőn. Ha ez a közepes túra akkor megeszem a kalapomat. Aztán egy jó félóra után miután mindenki kiköpte a tüdejét, csak realizáltuk, hogy rohadtul eltévedtünk és vissza kéne fordulni :D Szerencsére két arra járó helyi lakos útba igazított minket. Még jó, hogy volt velünk valaki aki beszélt németül, mert hogy a két csávó a kötőszavakon kívül nem németül beszélt az biztos :D Azt hiszem gyúrnom kéne még a német nyelvjárások megértésre mert eddig elég siralmas :D
A kis 40 perces kitérőnk után csak megtaláltuk a helyes utat,ami gyönyörű helyek és színes lombú erdők között vezetett. Az a táj...Photoshoppal se lehetne jobbat alkotni. Mintha a hegyek csak úgy kinőttek volna a tóból. Hát kellett egy kis idő amíg összeszedtem az államat a földről, mert ilyet nem gyakran lát az ember. 
A hegy lábánál még volt pár elvetemült aki csapott egy két kört a tóban ami aligha lehetett több 5-6 °C foknál. Betegek! :D

Összességben ez volt eddig az egyik legszebb hely amit láttam, úgyhogy nagy köszönet Anjienek a szervezésért! :)

U.i.: Itt van egy két kép a google barátunk jóvoltából, hogy nagyjából érzékeltessem a látványt, mert a telefonomnál még egy krumplival is jobb képet lehet csinálni :)

Az előző hét is tartalmasan telt, annál kevesebb alvással, de már kezdek hozzászokni. :D
Szerencsére a német tudásom csiszolására is akadt lehetőségem egy, az itteni ESN által szervezett Language Café nevű esemény során amikor is összeülnek az emberek, hogy mindenki a számára legszimpatikusabb nyelven beszéljen kötetlen formában egy két csokis muffin és töménytelen mennyiségű kávé társaságában. Na igen nem véletlenül Café...De a legjobb az egészben...hogy ingyen van :D Kezdek csodálkozni, hogy mennyi támogatást kaphatnak itt az egyetemtől a cserediákokat támogató szervezetek.
Szóval két egész órán át próbáltam helyesebbnél helytelenebb mondatokkal lenyűgözni az asztalnál ülőket. Hát... Több kevesebb sikerrel :D Szerencsére a többiek is hasonló szinten tudnak németül, így mikor sokadjára forgatja be magát az ember és engedi becsalni magát a málnásba a csodálatos német nyelvtan által, mindenki csak együttérzően bólogat. Na igen, nem könnyű dolog ez a nyelvtanulósdi, de inkább beszéljek kevésbé helyesen, de folyékonyan, mint hogy mindenre csak annyit tudjak kinyögni, hogy Ja, genau! Keine Ahnung!

Hétvégén pedig megérkezett az első látogatóm Anna személyében. Meglepetésemre a 10 órás buszút ellenére meglehetősen frissen nézett ki hajnali 6 kor. Összehasonlítás képen én inkább hasonlítottam a "kedves" kék szemű lényekre a Trónok harcából, mint erasmusos cserediákra . Csak a szemem nem volt kék. Az arcom viszont legalább annyira nyúzott volt. Na mindegy, ez már ilyen :)
Miután megreggeliztünk elindultunk felfedezni a várost, hisz egy hétvége nem sok idő. Vagyis elindultunk volna, ha nem kezdett volna el szakadni az eső. München...I'm lovin' it.
Úgyhogy jött a B terv és neki álltunk valami finomat alkotni ebédre. Próbáltam felszínre engedni a bennem rejlő olasz mesterszakácsot ami egészen sikerült is  azt leszámítva, hogy olasz helyett inkább német lett a főfogás. Szóval egy kicsit mellé, de ha már Németországban vagy muszáj megkóstolni a helyi streetfood elemeit, főleg a Currywurstot. Igazából addig nem ettem még Currywurstot, de ha az eredetinek is olyan íze van mint a miénknek, akkor azt hiszem szerves része lesz az itteni étrendemnek.
Nem éppen túl diétás, de kit érdekel, ha egyszer ilyen finom :D 

Miután kihevertük a kajakómát azért csak csaptunk egy kis városnéző túrát a hideg ellenére a fontosabb látni valókkal, mint a Marienplatz, Königsplatz, az egyetem és az Odeonsplatz.
Münchenben ha az ember csak végigrohan a városon, akkor könnyen észre sem veszi a kis érdekességeket amik különlegessé teszik a várost. Mint például az LMU egyik épülete előtt az egyik padon található egy doboz tele könyvekkel, így ha az ember tartalmasan szeretné tölteni azt a pár percet amíg ott ücsörög egy szép őszi napon (amiből amúgy nincsen túl sok erre felé) akkor csak kivesz egyet és máris adva van a lehetőség egy kis kulturálódásra. Ha pedig megtetszett valamelyik, hazaviszed és hozol helyette valamit amit te már elolvastál. Imádom az ilyen kreatív ötleteket. 
Másnap a Nymphenburgi kastélyt fedeztük fel, amit röviden úgy tudnék jellemezni, hogy: Kacsák és jegyespárok mindenütt. De tényleg szép hely hatalmas kerttel, ahol a rengeteg turista ellenére is alig találkozik az ember valakivel ha arra sétál. Szóval amikor valaki éppen magába fordulós kedvében van és szeretne egyedül lenni a gondolataival (és persze az ipari mennyiségű mókussal akik szorgosan gyűjtik be a mogyoróikat télire) akkor ez az ideális hely számára.
Újabb érdekesség, hogy itt szinte minden padot az emberek adományoztak lényegében olyan ismerőseiknek akik szerettek ide járni. Itt nem egy dalt küldenek a Petőfi rádióban, hanem pl. egy padot :D
Valahogy a kastélykertből áttévedtünk a közeli botanikus kertbe, ami egy elég jó döntés volt.
Kezdetben nem tűnt egy nagy durranásnak. Fák meg bokrok mindenütt néhol megtűzdelve néhány kerti zöldséggel. Ilyet én is tudnék csinálni, gondoltam. Na de aztán betévedtünk az üvegházakba és ott nem sikerült egy  pár percig felszednem az államat a padlóról. Minden üvegházzal mintha egy másik kontinensre léptünk volna. Volt miden amit az ember legtöbbször csak a filmekben lát a karibi pálmafáktól kezdve a Mexikó kaktuszain keresztül Dél-Amerika dzsungeléig. Ezenkívül minden tele teknőcökkel, halakkal és minden mással ami nem esz meg amíg végigérsz a kis természetjáró túrán. Fantasztikus az a hely, mindenkinek tudom ajánlani, ha szeretné egy fél órára Tarzannak vagy Janenek érezni magát.

Még este sétáltunk egyet az Olimpiai Parkban, hogy azt se hagyjuk ki ha már ennyire közel van. A dolog egyetlen szépséghibája az volt, hogy kissé esett az eső, de ennek ellenére az egészséges életmód elszánt hívei ugyanúgy ott rótták a köröket a parkban. Este 9 kor... Esőben és 5 fokban... Hát igen... valaki a kifogásokat keresi, valaki a megoldást. Én meg általában inkább csak visszafekszek aludni amíg elfelejtem a problémát :D

Az előző héten megkezdődött itt is az egyetem (Még pont időben,nem? ;) ) így, jó erasmusoshoz híven én is keményen belevetettem magam a tanulmányokba :D Szóval fel is vettem egy weblapfejlesztős blockkurzust az előző héten ami, annyit takar, hogy egy héten keresztül bent ülünk az egyetemen és látástól vakulásig megy a html,css és egyéb beteg dolgok. Ehhez is kell egyfajta perverzió, de amin meglepődtem...Hogy érdekes volt. Nem ehhez vagyok  hozzászokva. Már majdnem hiányoznak  a BME dögunalmas előadásai amin, anélkül, hogy infúzión keresztül magadba tolnál egy olasz kisvárosnak is elegendő eszpresszót, nem igazán lehet 10 percnél tovább figyelni. 
Kis létszámú kurzus, gyakorlat orientál órák és segítőkész tanárok. Mi kellhet még?! És ha ez nem lenne elég a tárgy másik részében, hogy az általunk gyakorlatba ültetett műremekeket tesztelni is tudjuk kapunk egy Iphonet a szemeszter végéig. Hmm nem rossz...
Erasmuson minden a környezetedben tartózkodó személy a barátod. Maximum még nem tudnak róla. Úgyhogy össze is spanoltam a kurzuson egy francia erasmusossal és egy német sráccal. Utóbbi körbevezetett az egyetemen, megmutatta a fontosabb helyeket a garchingi campuson, pl a menzát ami pofátlanul olcsó, ahhoz képest, hogy Münchenben vagyunk. Bemutatott még pár ismerősének is, és mivel úgyis meg akarok tanulni rendesen németül így beszüljünk akkkor németül. ÓÓ Mann...! Azt hittem a bajor itt a közelben a legelcseszettebb dialektus. Nyilván nem hallottam még a dél-tirolit. Egy huncut szót nem értettem abból, amit a csaj mondott. Ne baj, innen már csak felfele vezethet az út. Felüdülés is volt ma a némettanár kristálytiszta kiejtése. Már egészen elhittem, hogy tudok németül :D
Kaja után a német srác megkérdezte, hogy voltam-e már kipróbálni a Rutschent? Hogy mi is az a Rutsche?
Egy csúszda...Az egyetem közepén...Hát mekkora királyság már!? Ha nincs kedved ledöcögni a lépcsőn a harmadikról, csak beülsz és már száguldasz is lefelé. Egy ilyet rendszeresíteni kéne a BME-n. Meg a Schönherzben is. 

Este volt még egy kis BBQ röpke 200-300 emberrel a helyi folyó, az Isar mellett, ahol mindenki megcsillogtathatta a gasztronómiai érzékét. Én a jól begszokott Wurst mellett tettem le a voksom mint a legtöbben, de volt aki kb egy fél disznót applikált a grillrácsra, anélkül, hogy egy csepp fűszert is tett volna rá. Kíváncsi vagyok az mikorra sült neki át.
Na mindegy eltérő kultúrák, eltérő szokások. Meg hát valaki szárazon szereti valaki meg véresen :D

Pénteken 5 napnyi egyetem után nem akartam többet számítógépet látni, szóval Martinnal és egy random sráccal elhatároztuk, hogy elmegyünk sörözni. Na igen csak a város rossz részén kerestünk kocsmát ahol alkesz csöviken kívül nem nagyon volt más. Nem gondoltam volna hogy itt ilyen is van . Végül egy óra szerencsétlenkedés után egy Hoffbrau Haus nevű helyre ültünk be, vagyis inkább ki. Na ekkora "kocsmát" még nem láttam. A németek nem lacafacáznak ,ha sörivásról van szó. 3 emelet  akkora alapterülettel, mint az E épületé tömve asztalokkal. Mondjuk az árak is hasonló nagyságrendűek voltak. Az itallap láttán hirtelen már nem is voltam olyan szomjas így egy sör után már haza fele is vettem az irányt.Azért szerencsére nem siettem el a dolgot , mert féluton kaptam egy sms-t a francia sráctól a kurzusról, hogy a Studentenstadt nevű koli tetején isznak, ha akarok csatlakozzak. egy ilyen ajánlatra nem is lehet nemet mondani. Csak egy probléma volt. Hogy mint később kiderült, a Studentenstand igazából nem egy koli. Hanem legalább 6. Szóval indulhat a játék melynek neve "Tű a szénakazalban". Szerencsére egy német srác hamar kisegített, így meg is találtam, a helyet is meg a srácot is. Elég király hely, szép kilátással és diák barátabb árakkal. Na meg tele volt Erasusosokkal, szóval megint gyarapíthattam az ismerősi körömet pár emberrel akiknek a fele ráadásul ugyanott lakik ahol én.

A hétvégén Martinnal és még pár ismerősök ismerőseinek ismerőse típusú cserediákkal, akikről mint kiderült tök jó arcok, meglátogattuk a bajor "Disney" kastélyt, vagyis Neuschwansteint. Sajnos a MotherNature egy kicsit keresztülhúzta a számításainkat és olyan köd volt, hogy mikor felkeltem, nem láttam a BMW tornyot se. Pedig azt azért nehéz kitakarni a háttérből.
Szóval a gyönyörű bajor tájból a kastély közelében is többnyire csak egy nagy fehér pacát láttunk. Ennek ellenére király volt a kis daytrip, jó arc emberek ismertem meg és az egyik srác inkább beszélt németül, mint angolul, úgyhogy a lehetőség adott volt egy kis gyakorlásra. Meg is lepődtem, hogy milyen folyékonyan is tudok németül beszélni. Nagyjából semennyire, ha bonyolultabb mondatokkal szeretnék operálni a "Hol van a cica?" szintű klasszikusoknál, de azért kézzel-lábbal csak el tudom már  magyarázni, hogy mit akarok. Ha nem vigyázok még ennek német nyelvvizsga lesz a vége. Már csak évek kérdése :D

Végül itt egy kép a kastély feléről:
 Meg egy a tájról:
És egy a bajor Ludas Matyiról :)

Minden ismerősöm azt mondja, aki valaha is volt az októberfeszten, hogy az egy olyan élmény, amit legalább egyszer meg kell tapasztalni. Ha meg amúgy is Münchenben van az ember akkor meg egyenesen kötelező. De mivel sajnos eddig nyakig voltam az elintézni valóval és persze müncheni ismerősökkel se voltam még annyira eleresztve, így ezt a dolgot még nem húzhattam ki a bakancslistámról. 
Mivel szombaton úgyse volt semmi dolgom, mert sajnos a TUMi által szervezett kirándulások már mind megteltek, úgy döntöttem, hogy ezen most változtatok.
El is kezdtem keresgélni sorstársaimat, de mivel a legtöbben már itt vannak egy hete így, valószínüleg már túladagolták az októberfesztet. Vagy csak elfogyott a pénzük. Én inkább az utóbbit tartom elképzelhetőnek, hiszen 10 eurós sörárakkal azért ez nem olyan nagy kihívás.
Szerencsére az egyik svéd srác akit előzőnap ismertem meg hasonló cipőben járt.

Mi az első pár dolog ami azt ember eszébe jut, ha meghallja, hogy októberfeszt?
Sör. Pretzl. Na meg nagy mellű szőke lányok drindlben. Ez a sztereotípia.
Azt kell, hogy mondjam, hogy ez teljes mértékben helytálló, igaz azért nem mindenki szőke.
Viszont amint közeledsz a helyszín felé hirtelen megszaporodik a bajor ruhás emberek száma akik közül könnyedén ki lehet szúrni, ki német és ki az aki csak turista.
Ha az illető hölgynek akit nézel, jobban kilátszik a melle mint egy maláj gogo táncosnak
 vagy első ránézésre inkább mondanád, hogy lolitának öltözött egy beöltözős házibuliba esetleg olyan a szerelése mintha annak a bizonyos Szürke könyvnek a főszereplőjét látnád, csak éppen nőben, na ő 100%, hogy turista. Nem mintha probléma lenne, hiszen az emberek többségének olyan volt az arca a metrón, mint a kisgyereknek az édességboltban. Mondjuk lehet, hogy az enyém is :) De azért volt, hogy már én szégyelltem magam, pedig azt azért nem könnyű elérni.

Szóval megérkeztünk végül a fesztivál területére az első dolog ami feltűnt, hogy életemben nem láttam még ennyi embert egy helyen. Na igen lehet, hogy nem a németek nemzeti ünnepén kellett volna jönni? A többség már legalább spicces volt, pedig még alig volt délután három óra, mi lehet itt ilyenkor hajnal 3 kor.
Hogy megkezdjük mi is a felzárkózást be is álltunk a legkisebb sorba amit találtunk, hogy bejussunk az egyik sátorba. Na igen, a legkisebb azt jelentette, hogy másfél óra után még a közelébe nem voltunk a pultnak. Egy fekete pont a fesztiválnak. Meg egy nekem is amiért nem hétköznap jöttem. Viszont ennek ellenére megvan az egésznek a hangulata, az a sok ember, mindenki vicces ruhában. És mindenki iszonyatosan nyitott. Mondjuk ehhez lehet köze van, hogy ott a sör 6% és literesével adják. Amíg sorban álltunk például megismertünk egy namíbiai és egy kanadai lányt, aki mellesleg félig kínai. Már ezen meg sem lepődök :D
Miután már több mint egy órája szórakoztattuk egymást, szomorúan konstatáltuk, hogy ez bizony nem fog menni mert, bár el telt 1,5 óra nem kerültünk a bejutáshoz közelebb egy centivel sem. Csak az emberek kerültek egymáshoz közelebb. annyira, hogy én már kb a hárommal mögöttem lévő könyökét is éreztem amint próbált volna előrébb araszolni. Végül feladtuk és kerestünk egy másik helyet . Találtunk is egy újabb Biergartent pont az fesztivál mellett. Ugyanaz a sör, ugyan az a hangulat csak éppen legalább 2 euróval olcsóbb a sör. Miért nem ide jöttünk először? Sajnos ez a hely is tele volt amint azt a speedy gonzáleszre emlékeztető pattogó biztonsági őr közölte. Kb 5 perc várakozás után szerencsére egy kifelé tartó német odasúgta nekünk hogy ne legyünk hülyék kerüljük meg a bejáratot és menjünk be oldalt. Mert ez a hely egy erdős, fás részen volt. Minden tele padokkal este meg a fákról függő lápák világítottak. Nagyon hangulatos hely. Na meg persze mindenhonnan folyik a sör. Miután megkaptuk a megérdemelt nedűt odakommandóztunk egy asztalhoz a két újonnan megismert csajjal és a svéd sráccal. Az ott  ülök pedig kb azonnal elkezdtek velünk spanolni. Mindenki nagyon nyitott. Valószínűleg a fesztivál hatása. Vagy a söré :)

Mindenesetre tényleg egy életre szóló élmény és egyszer ki kell próbálni, látni kell, hogy milyen. De semmiképpen nem szabad hétvégén jönni és én azt mondanám ,hogy az sörözés rész a fesztivál mellet lévő Biergartenekben sokkal hangulatosabb, na meg olcsóbb is. Szerintem jövök máskor is . Prost!!!

Pénteken túlestem az első hivatalos erasmusos eseményemen. És most nem az első bulizásra gondolok. Bár mondjuk azon is :)
A koliból már rutinosan jutok el az egyetem főépületéhez ahol a TUM-on tanuló cserediákok wellcome eventje lesz. Útközben a metrón leszólít két kínai lány, hogy útbaigazítást kérjen tőlem, majd kiderül, hogy ők is pont ugyanoda tartanak mint én úgyhogy együtt is folytatjuk utunkat. Érdekes, hogy lépten-nyomon kínaiakba botlok. Érzem, ez egy nagyszerű barátság kezdete.
Nagy nehezen kibogarásszuk a térképen, hogy hol is található az előadóterem, ami egyébként akkora mint a legnagyobb terem a BME-n kétszer. Nem véletlen. Mint később kiderült nagyjából 1000 cserediák jött az egyetemre ebben a szemeszterben és nagyjából még 4000 külföldi aki az egész képzését itt végzi.  
Szóval elkezdődtek az előadások és mindenkit megtapsoltak, igaz sok érdemi információval nem szolgáltak. De mint kiderült Németországban nem szabad torrentezni. Nagyon nem. Hogy fogok én így Trónok harcát nézni tavasszal ha végül maradok?!
Érdekes mód az az előadó kapta a legnagyobb ovációt aki szállásügyben segített nekünk. Majdhogynem állva tapsolták hosszú percekig. Na igen én is elgondolkodtam rajta, hogy magamra tetoválom a nevét, miután kiderült, hogy lesz koliszobám. De legalább is iszok az egészségére.

Az előadások után az aulában egy kis fogadás várt minket ipari mennyiségű muffinnal és még több kávéval. Jó kombináció. Miután magamhoz vettem mindkettőből bőségesen, elhatároztam, hogy akkor most ismerkedünk. Na igen, de kivel? Majd 1000 ember volt az aulában mindenféle nemzetből a kínaitól kezdve a svéden keresztül egészen a namíbiaiig. Érdekes dolog ez a kultursokk. Nagyon meg akarod ismerni az új barátaidat, mégse tudod, hogy kihez menj oda először.
Miután tettem két három tiszteletkört az aulában, végül azért csak rászántam magam és oda csapódtam két brazil sráchoz. Sajnos hamar menniük kellett, de már éreztem magamban az Erőt, úgyhogy odacsapódtam egy másik csapathoz. Rövid beszélgetés utána valaki felvetette, hogy menjünk el egy bárban és ott folytassuk az eszmecserét aztán meg is indultak. A lift felé. Mint kiderült Németországban kicsit lazábban kezeik az egyetemen való alkoholfogyasztás kérdését. Annyira, hogy van egy kocsma az egyetem tetején. Hát igen így az órák közötti szünet már egészen más értelmet nyer. Na meg a kilátás onnan...Nem véletlen, hogy az előadók is végül ott kötöttek ki kb az összes cserediákkal együtt. 
Az egyetlen szépséghibája a dolognak az volt, hogy 3,5 euró volt egy 3 decis sör, na de egyszer élünk úgyhogy összeszorított fogakkal csak kifizettem az összeget majd leültünk egy asztalhoz a tetőn. Egy újabb funfact a Technische Universitätről, hogy a sör amit épp ott ittunk amúgy az egyetem saját sörfőzdéjéből van. Kezdem nagyon megkedvelni a bajorokat. 

Amíg a tetőn mindenki lassan elszürcsölte a sörét, megismertem egy holland, két svéd, egy finn és egy ausztrál srácot. Sajnos már mindegyikük meglátogatta a héten München ikonikus fesztiválját, úgyhogy az én köröm még várat magára. Egyedül azért mégse olyan nagy buli. Bár lehet, hogy igen majd meglátjuk.
A hely lassan bezárt így mindenki hazafelé vette az útját a szokásos facebookcsere után.
Este már nagyon szétnyúzva éreztem magam, de az egyik ismerősöm, akivel a lakáskeresősdi közben ismerkedtem meg, meghívott egy kolis buliba és ha már Erasmuson van az ember akkor nem szabad otthon punnyadni, meg amúgy is az alvás a gyengék kávéja. Tehát legurítottam még a reggeli kávé maradékát és elindultam. 
Valami freshmen buli lehetett a koliban, mert mindenki nagyon nyitott volt és a sör is csak  1,5 euró volt. Nem hittem, hogy ilyen hely létezik itt. De mégis.
A buli vége fele mikor éppen indultam,  az egész buli átcsapott egy salsapartyban. Mondjuk amennyi spanyol, olasz és mexikói volt az lett volna a szokatlan ha nem ez történt volna. Imádom ezt a helyet. Szerintem nem ez volt az utolsó bulim itt :)
A hazafelé úton viszont kiderült, hogy az utolsó metrót egy röpke óra híján elszalasztottam, szóval nekikezdtem az éjszakai városnéző túrámnak gyalog. De kb 45 perc után haza is érkeztem, szóval szerencsére pont jó helyen lakom. Meg útközben elég szép helyek előtt megy el az ember mint pl a BME Welt. Ha építész lennék akkor valószínűleg ott csorgattam volna a nyálamat legalább egy fél óráig. Mondjuk így is, csak inkább az ott lévő négykerekűekre. 

Tegnap a több órás buszút után végül csak megérkeztem a bőrnadrág és a drindl fővárosába. Amint leszálltam a buszról éreztem, hogy ez már nem Magyarország. Már csak azért is mert majdnem belém fagyott a sz..Szóval nem volt túl meleg reggel hatkor :) De miután egy extraerős kávé visszahozott az élők világába, nekifogtam a 35 kilós csatabőröndömmel a város felfedezéséhez és mivel azt vallom, hogy egy város felfedezésére a legjobb mód, ha eltéved az ember, így nem is próbálkoztam meg elővenni a térképeimet. Meg hát nem akartam még két órát az iroda előtt répázni, mert az csak 9 kor nyitott ki.

Már az első pár percben sikerült megcsillogtatni a némettudásom, amikor egy random ember útbaigazítást kért tőlem. Haver a legjobb embert kérdezted meg, még nincs 5 perce, hogy megérkeztem.Na de mit ad Isten? Az egyetlen olyan helyet kérdezte, amiről tudtam hol van, ugyanis éppen azon a buszállomáson szálltam le pár perccel korábban amit keresett. Gut gemacht Geri. 

Miután megtaláltam az egyetemet, már csak a megfelelő terem holléte volt a kérdés. Ezt pedig egy segítőkész kínai diák válaszolta meg nekem miután látta, hogy már lassan tarkóig benne vagyok a térképben. Az vadi új diákigazolványom birtokában hamar begyűjtöttem a müncheni lét következő fontos összetevőjét a semesterticketet is, hogy következmények nélkül randalírozhassak a müncheni BKV járatain, ahol amúgy a metrók tök úgy néznek ki mint Pesten. Csak nem robbannak le alattad. Sajnos a koliba menet megtrükközött a helyi metróhálózat így egy újabb lehetőség adódott, hogy villogtassam némettudásomat. Az ezúttal megkérdezett ázsiai lány pedig pont abba a koliba ment, amerre én is tartottam így innentől már sétagalopp volt megszerezni a kulcsokat a koli szobához, ami mellesleg Münchenben azzal ér fel, mintha megnyerted volna az ötöslottót. Kétszer. Amúgy a megkérdezett ázsiai lány is Kínából jött, szóval újabb piros pont a kelet-ázsiai ország lakóinak. Igaz, az kicsit lelombozó volt, amikor megkérdezte, hogy Magyarország Európában van-e és hogy az most akkor egy város vagy ország. Mindegy, én se voltam jó földrajzból :) Meg hát mondjuk Pekinggel összehasonlítva jogos a kérdés.

Szóval megkaptam a koli szobámat ami nem túl nagy cserébe annyiba kerül havonta ,mintha az otthonit fizetném.Egy évig :) De egyedül lakom benne és az ablakomból kinézve szuperplánban látszik a BMW torony meg a múzeum. Remélem a vonzás törvénye működig és haza már a saját BMWmmel mehetek :D Említettem már,hogy az Olimpiai park közvetlen közelében lakom? Nagyjából 2 percre. Úgyhogy rögtön ki is használtam ezt a remek alkalmat és megnéztem, hogy hol is versenyezhettem volna, ha jobban szeretnék edzeni, mint szórakozni, na meg ha pár évvel korábban születtem volna. Viszont valahogy le kell vezetni a fölös stresszt, úgyhogy most már ez van ezt kell szeretni :D Amúgy nem gondoltam volna, hogy októberben elsején egy pólóban fogok az olimpiai parkban chillelni ahelyett, hogy az október feszten csinálnám kb ugyanezt :D Na de ami késik...

Még elintéztem pár bankkal és kolival kapcsolatos ügyet majd elmentem beszerezni a túléléshez elengedhetetlenül szükséges kellékeket, ami még hiányzott a szobából például a WC papírt és a sört.
Majd a napom zárásaként elfogyasztottam a jól megérdemelt rántotthúsos szendvicsemet és lefojtottam egy kis komlólével, hisz ha az ember már Münchenben van akkor ki kell próbálnia a helyi gasztronómia elemeit.

Végül egy kép, hogy illusztráljam, hogy hogyan öltözködnek a bajorok ilyenkor. Nagyjából így. Lehet stílust váltok.

Mostanában annyi utazós és erasmusos blogot olvastam, hogy nekem is megjött a kedvem felfedezni a bennem rejlő írói vénát. Már ha egyáltalán létezik bennem olyan. Mindenesetre jól fog jönni ez a blog az erasmusos élményeimről miután haza jöttem a sör németországi fővárosából. Már látom magam előtt, ahogy a vizsgaidőszakban az érdekfeszítőbbnél érdekfeszítőbb tárgyakra készülés helyett inkább lesétálok strandpapucsban a sarki kisboltba egy sörért és a frissen szerzett zsákmányom társaságában letelepedek nosztalgiázni a laptopom elé. De jó is lesz...

Na de ahhoz először még ki kell jussak Münchenbe. Úgyhogy most Babi nénit megszégyenítő propeller gyorsasággal válogatom össze azokat a ruhákat amik elkísérnek Németországba és az odáig vezető röpke 10 órás buszútra. Már most fáj a nyakam... De a jó dolgokért meg kell szenvedni :) 
Szóval óra indul...