Elérkeztünk ehhez a pillanathoz is.
Holnap hazamegyek és bármennyire is szeretném ezt a pillanatot halogatni, az Erasmusom hamarosan véget ér.
Ez a hét kb úgy telt el, hogy szinte napi rendszerességgel ütött meg a gondolat, hogy:
"Wow, valószínűleg most csinálom ezt itt utoljára!"
Mikor megérkeztem Münchenbe 10 hónappal ezelőtt még csak nem is sejtettem, hogy ilyen hamar eltelik ez a két szemeszter szinte anélkül, hogy észrevenném. És mégis.

Ha visszagondolok, persze eszembe jut az a rengeteg élmény amit átéltem, az a temérdek lélegzetelállító hely ahol jártam, viszont annak ellenére, hogy minden bizonnyal ez volt életem eddigi legnagyobb élménye, mindig ott motoszkál az ember fejében a gondolat, hogy mi az amit még szeretett volna átélni vagy ahová el szeretett volna még menni, de sajnos nem maradt már rá idő.
Mert mindig lesz ilyen...
De pont ez teszi az Erasmust ilyen felejthetetlen élménnyé. Hogy tudod, hogy nem leszel örökre itt, ezért megpróbálsz annyi élményt belezsúfolni a napjaidba, amennyire energiádból csak futja. Néha még többet is.
A kérdés...
Nem-e lehet a mindennapi életet ehhez egy kicsit közelebb hozni?
Mert a koncepció lényegében ugyanaz...